A Simonyi Alapítvány igazgatótanácsa a Petőfi Sándorról elnevezett, s a helytállásért adandó díját 2012-ben özv. Tamás Aladárné Szűcs Ilonának adományozta. A díjazottat B. Kovács István, az igazgatótanács elnöke méltatta:Nézőpont
Tamás Aladárné Szűcs Ilona méltatása
- 2012 május 21
- B. Kovács István
- Publicisztika
A Simonyi Alapítvány igazgatótanácsa a Petőfi Sándorról elnevezett, s a helytállásért adandó díját 2012-ben özv. Tamás Aladárné Szűcs Ilonának adományozta. A díjazottat B. Kovács István, az igazgatótanács elnöke méltatta:Jaj Istenem, de nagy a sötétség minálunk!
- 2012 május 21
- Mészáros László, Felvidék.ma
- Vélemény
Néhány nappal ezelőtt arról írtam, hogy Bósza János Békemenetet szervez a szlovák-magyar megbékélésért, a jogegyenlőségért és az önrendelkezésünkért. Örömömre a hírt leközölte a Felvidék.ma hírportál, melynek ezúttal is köszönetemet fejezem ki.
Kis lépés egy embernek, nagy lépés a közösségnek...
- 2012 május 21
- Bósza János, Felvidék.ma
- Jegyzet - Kommentár
Sokak számára talán túl "erősnek" tűnhet hűséges égi kísérőnkre, a Holdra az emberi fajból elsőként lépő Neil Armstrong közismert mondatát "ide rendelni", de a léptékeken némileg állítva találónak érzem az alábbiakban kifejtettek megragadására.
Bemutatjuk: Bándyné Vörös Katalint
- 2012 május 20
- Felvidék.ma
- Publicisztika
Bándyné Vörös Katalin somorjai képzőművész alkotásai „Az ember legnagyobb kincse” címmel a budapesti Asszonyházban tekinthetőek meg. Alkotásai a családról, a szeretetről, a gyermekekről, a férfi és nő kapcsolatáról szólnak.
Egy kőszívű kassai rendőrtiszt
- 2012 május 18
- Balassa Zoltán
- Publicisztika
Dr. Csatáry László, a kassai rendőrség politikai tisztje háború alatti tevékenysége ismét szóbeszéd tárgya lett, miután a Simon Wiesenthal Központ (SWK) újabb három személyt vett föl a legkeresettebb tíz náci háborús bűnös listájára, köztük egy magyart, Csatáry személyében.
Lehet NEM-et mondani
- 2012 május 17
- Martényi Árpád, Felvidék.ma
- Jegyzet - Kommentár
Ezzel a különös címmel rendezett konferenciát 2012. május 15-én Magyarország Külügyminisztériuma, a Wallenberg Alapítvány és a Holokauszt Emlékközpont Budapesten a Páva utcai zsidó emlékhelyen.
A Családlánc köszönti Tamás Ilonka nénit
- 2012 május 17
- Szabó Endre, Felvidék.ma
- Publicisztika
A Kárpát-medencei Családlánc szervezetei nevében szeretettel köszöntik Tamás Ilonka nénit századik születésnapja alkalmával:
Ezt akarjuk, ez a mi jövőképünk?
- 2012 május 15
- Mészáros László
- Vélemény
Pozsonyban 2012 május 12-én éjjel 24:00 és 0:30 óra között egy 13-15 tagot számláló bőrfejű banda verekedést provokált ki egy 8 tagú magyarul beszélő csoporttal, melyből sajnos négy lány volt (azért sajnos, mert az erőfölény láthatóan a neonácik oldalán volt).
Lebo Béla, te csodás! - avagy ízléstelenség határok nélkül...
- 2012 május 15
- Szűcs Dániel
- Jegyzet - Kommentár
Szilárd napja nem mostanában volt, úgyhogy egészen biztosan nem ebből az alkalomból lőtte orrba magát valami nemes párlattal Somogyi Szilárd ex-képviselő uram.



