57962

Nagyszabású rendezvényre került sor december 5-én Lekenyén. A helyiek és környékbeliek családi délutánján, mely sok változatos programot tartalmazott, helyet kapott a kárpátaljai, ráti Szent Mihály Gyermekotthon javára rendezett játékvásár is.

Az advent és a jótékonykodás jegyében tartalmas, színes programokkal zajlott le a második alkalommal megrendezésre kerülő családi délután Lekenyén. A kultúrház kétszer telt meg résztvevőkkel. A rendezvény keretében megrendezett játékvásáron a kárpátaljai Szent Mihály Gyermekotthon gyermekei részére gyűjtöttek adományokat, akiknek 2016. május 29-én jótékonysági koncertet szerveznek a Csemadok Lekenyei Alapszervezetének tagjai.

A program első részében Beke Beáta, a Csemadok Lekenyei Alapszervezetének elnöke üdvözölte a jelenlévőket és köszöntötte a meghívásukat elfogadó vendégeket. Beszédében kiemelte a rendezvény lényegét: „Igyekeztünk a család minden tagjának érdekes programot biztosítani. A mai délutánunk vezérfonala a család és az advent” – fogalmazott. A rendezvényt a Gömörhorkai Református Egyházközség énekkara nyitotta meg adventi énekekkel, majd a közönség Szvorák Katalin Kossuth-díjas énekművész és Kudlik Júlia, a Magyar Televízió Örökös Tagja közös lemezének, az adventi időszakot dalban bemutató Várakozás-nak, a felvidéki lemezbemutató premierjét hallgathatta meg.

„Nem segíthetünk mindenkinek, de mindenki segíthet valakinek.” (Ronald Reagan)
A Csemadok Lekenyei Alapszervezete vezetőségének célja a közösség összekovácsolása, a családok részére közös programok megszervezésével. Amennyiben a legkisebb részecske erős, akkor az egész is erőssé válik, hiszen a család a nemzet alappillére. Nem mindenkinek adatik meg a tökéletes családi idill. A szervezők jótékonysági játékvásárt rendeztek a kárpátaljai Szent Mihály Gyermekotthon javára.

A gyermekotthon képviseletében Bíró Árpád nyitotta meg a vásárt és mutatta be röviden a gyermekotthont. A családtípusú gyermekotthon a kárpátaljai Ráton, Nyugat-Ukrajnában, a szlovák és a magyar határ közelében található. Árva, elhagyott és elhanyagolt gyerekek találnak családra és otthonra benne. Jelenleg három családban 24 nevelt és 6 saját gyerek él az intézmény területén.A Jóindulat Polgári Társulás és a Gondviselés Polgári Társulás már három éve szervez közösen ruha- és játékvásárokat Csallóközben, valamint állandó adományházakat is üzemeltetnek. Tevékenységük célja a kárpátaljai Szent Mihály Gyermekotthon támogatása.

„A felajánlott adományokat – használt vagy új, de mindenképp jó állapotban lévő tárgyakat –a Csallóközben boltokban vagy vásárokon értékesítik, és az ebből származó bevételüket a gyerekotthonnak adják. Erre azért is van szükség, mert a tárgyi adományok eljuttatása a határellenőrzés miatt nagyon körülményes. 2015 júniusában, Beke Beáta kezdeményezésére és közreműködésével, a gömöri térségben is elkezdődött a felajánlott tárgyak értékesítése. Felvidék ezen részén sok a nehéz sorsú család, ezért is tartották a kezdeményezők fontosnak, hogy az itt élők is kedvezményes áron jó minőségű ruhákhoz, játékokhoz jussanak. Az elmúlt hónapok azt bizonyítják, hogy jó ötlet volt a vásárok megrendezése, mert az emberek örömmel és nagy lelkesedéssel fogadták ezeket. Ugyanis a játékvásár június óta nem az első és egyetlen. Máig Gömörben közel tíz településen rendeztek kisebb nagyobb vásárokat, mindenütt nagy sikerrel. Sokan vettek részt a mai rendezvényen is, és láthatóan örömmel fogadták a vásárt, szívesen válogattak a szebbnél szebb használt játékokból. Sok gyereknek lett örömteljes a Mikulás-nap és talán még a karácsonyfa alá is kerül majd a megvásárolt játékokból” – nyilatkozta Bíró Árpád a Felvidék.ma-nak.

A szervezők véleménye szerint ezzel a kezdeményezéssel minden résztvevő jól jár. Az adományozó egyszerre két helyre juttatja el egyetlen adományát,sok (rászoruló) ember nagyon kedvezményesen jut jó minőségű holmihoz,
– és nem utolsósorban a gyerekotthon életét is megkönnyítik az adott támogatással.

Megszervezik a III. családi délutánt is
A rendezvény házigazdája, Beke Beáta a koncert és a játékvásár megnyitóját követően bejelentette III. családi délutánjuk időpontját is. „A két alkalommal megrendezett családi délutánunkat önerőből valósítottuk meg. 2016. május 29-én a III. családi délutánunkat Csáky Pál EP–képviselő védnökségével és támogatásának köszönhetően fogjuk megszervezni, mely teljesen a jótékonyság jegyében zajlik majd. Jótékonysági koncertet szervezünk a kárpátaljai gyerekek részére. A Kormorán frontemberei vállalták el a fellépést, így ismét Lekenyében üdvözölhetjük majd Vadkerti Imrét, s vele tart Fehér Nóra és Szűcs István is” – tudatta a publikummal Beke Beáta.

A II. családi délután résztvevői további kísérő programokba is bekapcsolódhattak. A koncert után a jelenlévők egy része Varga Henriettával, az Új Nő szerkesztőjével megtartott beszélgetést választotta. Voltak, akik a Jomili cubes játékbemutatón vettek részt, mely Lukovics Lászlónak, a játék feltalálójának jelenlétében valósult meg. A teremben adventi énekek tanulása vette kezdetét. Ezúttal a gyermekek voltak többségben. A program második felében megérkezett a falu Mikulása is, akit sok gyermek várt már. A csomagok kiosztása után karácsonyváró kézműves tevékenységet folytattak.

Terpák Evelin képriportja az eseményről ITT>> tekinthető meg.
Felvidék.ma