54280

Budapesten, az Országház Delegációs termében június 9-én adták át a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége (KCSSZ) és a Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete Életmese című pályázatának elismeréseit.

Az ünnepélyes díjátadón jelen volt Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, Soltész Miklós, az EMMI egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, Szabó Endre, a KCSSZ leköszönő elnöke, Pataki János, a KCSSZ elnöke, Joó Kinga, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságtagja, Radnai Filep Ildikó, a Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesületének elnöke, dr. Huszti László, a zsűri elnöke, valamint Pásztor Csaba, a Mátyusföldi Nagycsaládosok Egyesületének elnöke.

Novák Katalin saját életmeséjével szólította meg a hallgatóságot, a nagymamája ebéd utáni mesedélutánjaira utalva, amelyek végigkísérik az életét. Utalt arra, hogy ezek a történetek meghatározzák a család identitását, hovatartozását és segítenek megtalálni a helyünket a világban. A család múltja és jövője a nemzet sorsát határozza meg, ezért a minisztérium a családbarát gondolkodást támogató civil szervezetekre a továbbiakban is partnerként fog tekinteni.

Soltész Miklós arról szólt, hogy a civil családszervezetek, mint a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége (KCSSZ) és többek között a Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete munkájukkal abban segítenek, hogy a magyarok meg tudjanak maradni a szülőföldjükön, meg tudják őrizni az anyanyelvüket és erősödjön a megmaradásba vetett hitük.

Az államtitkár idézett az I. korcsoport első díjjal jutalmazott írásából, amely a budapesti Peresztegi Hanna munkája volt, majd kiemelte a II. korcsoport győztesének, Hrabovszky Tündének, a felvidéki Kürti Alapiskola 9. osztályos tanulójának munkáját.
Írásának meghatározó gondolata, hogy történetének szereplői az érzéseiket is megosztották egymással, a bánatot, a szomorúságot, az örömet és a boldogságot is. Személyes történetén keresztül így mutatta be a generációk közötti kapcsolat megerősítését, az együttélés szép példáit, melyek a magyarság megmaradását szolgálják a Felvidéken.

Radnainé Filep Ildikó, a Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete elnöke az ünnepélyen díjátadón arról beszélt, hogy a pályázatot először hét éve hirdették meg, akkor szülőkről, nagyszülőkről, dédszülőkről vártak igaz történeteket. A pályázat tovább fejlődött és három éve Kövér László házelnök lett a pályázat fővédnöke, ez bizonyítja, hogy a család olyan érték, amely méltó minden hivatalos és civil szervezet támogatására.

Radnainé Filep Ildikó kiemelte: fő törekvésük, hogy a családban hagyományozódó értékeket megőrizzék, ezekkel példát adjanak és erősítsék az összetartozást. Bejelentette, a pályázatot ősszel tovább bővítik, illusztrációs és felolvasási versenyt hirdetnek, hogy ezzel is tovább ösztönözzék a mesélést és az együttolvasást a családokban.
Szabó Endre és Joó Kinga a KCSSZ uniós munkájának a kiterjesztését mutatták be. Dr. Huszti László, a zsűri elnöke kiemelte a pályamunkák értékét, amelyek minden korosztályban szép számmal érkeztek. Elmondta, hogy ezek a történetek felélesztik a család együttléte iránti vágyat, az összetartozást, amely a múlt gyökereiből táplálkozik.

Pásztor Csaba, a Mátyusföldi Nagycsaládosok Egyesületének elnöke bemutatta a felvidéki pályázókat, majd elmondta, hogy a gyerekek szülőföld iránti szeretete példamutató. Megköszönte Szabó Endrének, a KCSSZ leköszönő elnökének, hogy közreműködésével a KCSSZ szervezetei lehetőséget kaptak az Alaptörvény véleményezésére és javaslataikkal támogathatták megfogalmazását, miszerint „a magyarság egy és oszthatatlan” valamint „a család egy férfi és egy nő kapcsolata”. Kiemelte, ha ezeket az értékeket képviseljük, az a magyarság megmaradását szolgálja.

A második korcsoportban, a 10-14 évesek között az első három díjazott felvidéki pályázó, a kürti Hrabovszky Tünde első, a feketenyéki Katona Zsófia és a galántai Narancsík Eszter életmeséje megosztva a második lett. A negyedik korcsoportban különdíjat kapott a lévai Ürge László, valamint elismerő oklevelet a galántai Záreczky Terézia.
A díjátadó programját a Tébláb Művészeti Alapiskola növendékeinek műsora és többgenerációs táncegyüttese színesítette.

Tekintse meg Képgalériánkat ITT>>.
HA, Felvidék.ma
Eletmese palyazat felvidéki gyoztesei 1Eletmese palyazat felvidéki gyoztesei 2Eletmese palyazat felvidéki gyoztesei 3
{iarelatednews articleid=”53815″}