54139

Lekenye községben sikeres családi délutánt rendeztek. A kis faluban első alkalommal valósult meg neves felvidéki fellépőkkel ilyen jellegű rendezvény.

A Vadkerti Imre, Zsapka Attila és Sipos Dávid „Szállj sólyom szárnyán” című koncertje iránt nagy volt az érdeklődés. A kultúrház megtelt résztvevőkkel, érdeklődő családokkal. A műsor Makai Orsolya anyák napi versével kezdődött, majd Beke Beáta, a Csemadok Lekenyei Alapszervezetének elnöke üdvözölte a mintegy 140 fős közönséget. Örömét fejezte ki, hogy elfogadták a meghívásukat, majd ismertette a délután programját, amely a szervezési időszak alatt több érdekességgel is bővült. „Amikor elkezdtük szervezni a mai délutánt, nem is sejtettük, hogy a Gömörhorkai Református Énekkar és Cziprusz Zoltán, a Via Nova Ics országos alelnöke is csatlakozik hozzánk, akinek a felajánlásával nyereményjátékra is sor kerül” – mondta Beke Beáta.

A szavalat után a Gömörhorkai Református Énekkar fellépése, majd a meghívott előadók koncertje következett. A színvonalas kultúrát kedvelő közönség többször vastapssal jutalmazta Vadkerti Imrét, Zsapka Attilát és Sipos Dávidot. A koncert befejeztével visszatapsolták őket és a Nemzeti dalt állva énekelte el a közönség.

A zenei élményeket követően kisorsolták az ajándékkosarat, majd a fényképsarkat vették célba a résztvevők, ahol az előadókkal fotózkodtak és autogramot kértek tőlük. Mindeközben megkezdődtek a kézműves-foglalkozások és Szomolai Tibor felvidéki író könyvbemutatójára is sor került. Többen az asztaliteniszt, illetve a futballpályán bajnoki mérkőzést játszó Lekenyei Sólyom Futballklub meccsének megtekintését választották. „Egy nagyon kellemes, sikeres délutánt tudhatunk magunk mögött. Kis falunkban – megszámoltuk – 60 autó állt az útszéleken. Ilyen neves fellépők nem szerepeltek még nálunk. Véleményem szerint teljesítettük a kitűzött célt. Reményeim szerint a jövőben folytatjuk a szervezést, tehát nemcsak községünk, hanem a pelsőci régió és az azon túli térség magyar ajkú lakosainak számára legalább évente egyszer színvonalas, értékeket közvetítő, a magyar kultúrát méltón képviselő előadókat szeretnénk meghívni” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Beke Beáta.
A családi délután szervezője, a Csemadok Lekenyei Alapszervezete és a társszervezők Lekenye község önkormányzata és a Gömörhorkai Református Egyházközség voltak.
Tekintse meg Képgalériánkat ITT>>.

Felvidék.ma