| Polgármesterek klubja az MKP-ban |
|
|
| 2010.02.08. | |
Érdekes kezdeményezést indított útra Pázmány Péter, a Magyar Koalíció Pártjának dunaszerdahelyi járási elnöke. A magyar párt polgármestereinek jobb együttműködését elősegítendő egy polgármesteri klub megalakítását javasolta, amelyet az MKP Országos Tanácsa már el is fogadott.Jelenleg az alapszabály-tervezet kidolgozása folyik, hiszen egy működő klub már a júniusi parlamenti választásokon is sokat segíthetne a szervező munkában. A célja ugyanis a 17 magyarlakta járás MKP-s polgármesterei még hatékonyabb kommunikációjának megszervezése, és az együttműködésük elősegítése. Az elképzelések szerint a polgármesteri klub tagjai rendszeres időközönként találkoznának, hogy országos szinten is megismerkedjenek az egyes régiók problémáival, s közösen tudjanak fellépni azok leküzdésében. A későbbiekben a polgármestereken kívül a nagyobb községekben vagy városokban meghatározó szerepet játszó képviselőkkel is bővítenék a tagságot. Pázmány Péter szerint azért is fontos egy ilyen klub a párt számára, mert a polgármestereken keresztül fontos információk juthatnak el a központba, hiszen a városok, községek vezetői állnak legközelebb az emberekhez, s mindennapi találkozásaik során nyíltan elmondják nekik a szavazóik, mit tartanak a legégetőbb problémának. Az így nyert ismeretek felhasználhatók a politikai stratégia finomítására, sikeresebbé tételére, párhuzamosan a polgármestereken keresztül hasznos információk juthatnának el a választókhoz is. A járási elnök bízik abban, hogy rövid időn belül elkezdi működését a klub, és az idei fontos választásokon már hasznos segítséget fog jelenteni. Felvidék Ma, Rajkovics Péter |
| Ma | Holnap |
|
| Időjárási előrejelzés Dél-nyugat Szlovákiára és környékére 24 illetve 48 óránkénti frissítéssel. |