hétfő20130520
Štefan Hríb: Mi a jelenlegi Szlovákia és Magyarország közti fő probléma
Az SNS szerint az egyháznak „a magyar nyelv propagálása helyett inkább az államnyelven való szentmise szolgáltatását kellene biztosítania minden Dél-Szlovákiában élő szlovák számára.
A Kassai Thália Színház május 17-én az elmúlt évad egyik előadásával, Karol Wojtyla: „Az aranyműves boltja előtt" oratóriumával szerepelt Dunaszerdahelyen, a Jóindulat-Dobroprajnosť Polgári Társulás szervezésében, telt ház, értő közönség előtt.
A szlovákiai középiskolákban az akadémiai hét végeztével a következő napokban – május 20-tól 23-ig – a szóbeli feleletekkel folytatódnak az érettségi vizsgák.
Az SDKÚ-DS alelnöke, Ivan Štefanec szerint az egypárti kormány nem a polgárokat, hanem a szakszervezeti tisztségviselőket szolgálja.
Az ipolysági székhelyű Charitas Saag Polgári Tárulás bejárós napközis központ kialakítását tervezi a városban. A napközis otthon célja fogyatékos gyermekek és fiatal felnőttek felkarolása, rehabilitációja.
Elszenvedte első rájátszásbeli vereségét a komáromi MBK Rieker, a bajnoki döntő állása ezzel 2:1-re módosult. Bár a komáromi pályaelőny még megvan, most már a pozsonyi Inter is helyzetbe került.
Csaknem évi húsz százalékra gyorsult a lakosság által felvett új hitelek növekedési üteme Szlovákiában az idei év első negyedévében - derült ki a Szlovák Nemzeti Bank (NBS) aktuális adataiból.
A Csallóközi Múzeum XIV. alkalommal rendezte meg a nemzetközi óvodás képzőművészeti versenyt és kiállítást Csallóközi Színes Ceruzák címmel – Dunaszerdahelyen.
Az Endresz Csoport úgy gondolta, hogy Komárom Város kulturális életében helye van egy viszonylag konzervatív, nemzeti és hagyományőrző kulturális fesztiválnak, ahol egy színpadon szerepelhetnek az ország legnevesebb előadói, valamint helyi művészeti és hagyományőrző csoportok.
A boldogság a hit következménye, és ez utóbbi a legteljesebb választ nyújtja az emberek legégetőbb kérdéseire, így aki belép a hit kapuján, nem veszít el semmit abból, ami az emberi életet boldoggá, széppé, szabaddá teszi.
A hét végén Krakkóban találkoztak a visegrádi országok külügy- és munkaügyi miniszterei, valamint a V4 kerékpárverseny mezőnye is befutott a város főterére.
Štefan Hríb három gondot lát a szlovák-magyar kapcsolatokban. Alábbi írásában elemzi, hogy mit kezdenek a ránk hagyott örökséggel a politikusok. A megbékéléstől még messze vagyunk - állítja.
Milan Galanda volt az egyik Richard Sulík által emlegetett elemző, aki a liberális párt parlamenti frakciójában bekövetkezett változások után előállt helyzet elemzését elvégezte.
Reisch Alfréd Sándor nemzetközi hírű politológus a kassai kórházban fejezte be földi pályafutását hosszú betegség után, életének 82. évében, május 17-én. Temetése a zempléni Hardicsán lesz május 21-én.