| Ghymes-koncert Galántán, megúszták az esőt |
|
|
| 2009.06.27. | |
(képmelléklettel) Péntek este a galántai amfiteátrumban tartotta "Álombálom" nevű új albumának lemezbemutatóját a Ghymes együttes. A 26 éves felvidéki zenekar 13. önálló albuma rövid idő alatt platinalemezzé érett.
Nem volt könnyű helyzetben az együttes, mikor a technikusok megkérdezték, hol állítsák fel a színpadot, a szabadtéri amfiteátrumban vagy a kultúrház színháztermében? Az időjárásjelentések kiadós záport jósoltak. Ennek ellenére a döntés a szabadtéri felállás mellett szólt. A zápor pedig annak rendje-módja szerint meg is jött, délután valóságos vízáradat volt Galántán. Estére viszont kicsit hűvös, de ideális időjárási körülmények között léphetett a színpadra Szarka Gyula és Szarka Tamás a mintegy ötszáz fős hazai közönség előtt. Az új dalok mellett természetesen régi slágerek is felcsendültek, mint például a Bazsarózsa, Tüzet viszek, Ne nézz hátra, vagy a Messzerepülő. Szarka Tamás, az együttes frontembere csak egy szám alatt pihent, mikor éppen az egyetlen nem általa írt költemény került előadásra - Szarka Gyula Petőfi Sándor Álmodva című versét zenésítette meg. A rájátszásban a Duna Televíziónak írt himnuszuk volt az első. A Kézfogás -, melyet a kárpát-medencei magyar összefogás dalának is nevezhetünk - előadása "felállította" a közönséget, akik az együttes még visszatapsolták a Rege eljátszására is. A Ghymes együttes legközelebb augusztus 22-én ad koncertet a Felvidéken, Komáromban, Szent István szobrának avatásán. ![]() Szarka Gyula a gitárját hangolja - két órával a koncert előtt. És a koncert: ![]() ![]() ![]() ![]() Felvidék Ma |