Az első sikeres találkozó után, március 6-án délután ismét sor került a Magyar Nyelvi Klub találkozóra Rozsnyón. A klub célja, hogy a két- vagy többnyelvű családban nevelkedő gyermekek kortársaik körében, játékos formában, versek, dalok közvetítésével jobban elsajátítsák a magyar nyelvet.




Az Új Iskolai Szakszervezet bejelentette, hogy elmarad a március 13-ra tervezett sztrájk, miután a szükséges 50 ezer helyett mindössze 1148 támogató aláírást sikerült összegyűjteniük. Ez azt jelenti, hogy a jövő héten esedékes írásbeli érettségiket nem fogja érinteni sztrájk. Sőt, a szakszervezet elnöke, Ludovít Sebelédi szerint idén már nem is próbálkoznak újabb sztrájk szervezésével.
Az Orpheusz Kiadó és a Magyar Írószövetség olvasásnépszerűsítő vetélkedőt hirdet A jövő olvasója címmel. A versenyre 3-5 fős, 11-12. osztályos diákokból álló csapatokat várnak. Jelentkezési határidő: 2013. március 20.
Őry Péter, az MKP közigazgatási alelnöke közleményben reagált arra, hogy az Oktatási Minisztérium levélben fordult a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásához, az államnyelven folyó oktatás biztosítása érdekében, bármilyen kis létszámú osztályokról legyen szó.
A 2013/14-es tanévre 3.559 kiselsőst írattak szülei magyar iskolába. A magyar iskolába beíratott gyermekek száma - az utóbbi 5 év beiratkozási eredményei alapján - nem csökkent.
Az Ipolysági Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium idén ünnepli fennállásának 100. évfordulóját. E neves évforduló kapcsán az ünneplő oktatási intézmény kísérőrendezvények sorozatát tervezi lebonyolítani.
Névtelen bejelentést kapott a párkányi Matica slovenská alapszervezete, a városban működő Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola nevét illetően, melyben kifogásolja, hogy a szlovák megnevezésben is magyarul használják Liszt Ferenc nevét.
Bándy Katalin Zsipp-zsupp – Hojda-hojda című könyvének bemutatójára gyűltek össze kicsik és nagyok a Zalabai Zsigmond Városi Könyvtárban Somorján.
Március 1-jén Nagykaposon is megrendezték a XXII. Tompa Mihály Vers- és Prózamondók, Énekelt Versek és Lírai Színpadok Országos Versenyének járási fordulóját.
Szerda kora este a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatának szervezésében első ízben került megrendezésre a Kultúregyetem nevet viselő, sorozatindító esemény.
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Országos Választmánya 2013. február 23-i ülésén Rimaszombatban a következő állásfoglalást és felhívást fogadta el az aktuális oktatási és oktatáspolitikai történésekkel kapcsolatban.