Az SNS szerint az egyháznak „a magyar nyelv propagálása helyett inkább az államnyelven való szentmise szolgáltatását kellene biztosítania minden Dél-Szlovákiában élő szlovák számára.Közélet
Ellenzi az SNS a magyar nyelvű szentmise közvetítését az STV2 -n
- 2013 május 19
- dé, Felvidék.ma
Az SNS szerint az egyháznak „a magyar nyelv propagálása helyett inkább az államnyelven való szentmise szolgáltatását kellene biztosítania minden Dél-Szlovákiában élő szlovák számára.Ülésezett az MKP Országos Tanácsa
- 2013 május 18
- Felvidék.ma
Szombaton Pozsonyban tartotta ülését a Magyar Közösség Pártja. A tárgyalás napirendi pontjai között szerepel a megyei választásokra való felkészülés és az eddigi történések összegzése is.Bohák Béla halálára
- 2013 május 18
- Duray Miklós
Ismét egy közülünk valótól vettünk búcsút – május 16-án, délután négy óra tájban önakaratából ért véget Bohák Béla küzdelmes, évtizedeken keresztül túlfűtött élete. Szülőfalujában, Érsekkétyen döntött úgy, hogy véget vet földi pályafutásának, hatvanhárom évesen.Vasúti kétnyelvűség: Az MKP és a Kerekasztal is bírálta a Most-Híd javaslatát
- 2013 május 18
- Felvidék.ma
Ismertté vált a Most-Híd képviselő törvényjavaslata a vasúti kétnyelvűség rendezésére, a Kerekasztal szerint hiányos, az MKP pedig saját törvényjavaslatot is kidolgozott.Miről szólt valójában Berényi József beszéde?
- 2013 május 17
- Felvidék.ma
Május 15-én Áder János köztársasági elnök után Berényi József MKP-elnök mondott beszédet Esterházy János budapesti szoboravatóján. A beszédhez Szlovákiában - a napi sajtó részéről - "furcsa utóéletet" is gyártottak. Bugár levelet írt Gašparivičnak
- 2013 május 17
- Felvidék.ma
Bugár Béla, a Most-Híd elnöke felszólította Ivan Gašparovič köztársasági elnököt, hogy ne írja alá az állampolgárok lakhelyének bejelentéséről szóló törvény módosítását.Köszöntjük a 101 esztendős Tamás Ilonka nénit
- 2013 május 16
- HE, Felvidék.ma
Tamás Ilonka, a Magyar Becsület Rend, valamint a Pro Probitate - Helytállásért díj legutóbbi kitüntetettje 101 éves. Berényi József, az MKP elnöke telefonon gratulált az ünnepeltnek, további erőt és egészséget kívánt neki.Találkoztak a gombaszögi és martosi szervezők
- 2013 május 16
- Felvidék.ma
"Esterházy összeköt" jelszó jegyében, a gróf budapesti szobrának avatása után találkoztak a Gombaszögi Diáktábor és a Martosi Szabadegyetem szervezői - közölte Gubík László.Petőcz Kálmán: legitimizálták a nemzetgyalázást
- 2013 május 16
- szd, Felvidék.ma
Petőcz Kálmán botrányosnak tartja a bírói döntést. "A legfelsőbb igazságszolgátatási szerv gyakorlatilag legitimizálta a nemzetgyalázást" - nyilatkozta.Szijjártó Péter Pozsonyban járt: Magyar-szlovák kormánycsúcs lesz júliusban
- 2013 május 15
- Felvidék.ma
Orbán Viktor - Robert Fico találkozó, magyar-szlovák kormánycsúcs lesz Budapesten július 2-án - mondta Szijjártó Péter magyar külügyi és külgazdasági államtitkár május 15-i pozsonyi tárgyalásait követően.Kosáry Domokos történészre emlékeztek
- 2013 május 14
- Felvidék.ma
Kosáry Domokos az egyensúly embere volt - mondta Pálinkás József, az MTA elnöke elődjéről, a 100 éve született Kosáry Domokosról rendezett május 14-i budapesti emlékülésen.


