Az európai alapokból származó támogatások kérvényezőinek azonban törleszteniük kellett a projektjeik számláit, amire kölcsönt kellett felvenniük a bankoktól. A késedelmes fizetések miatt pedig büntetőkamatot kell fizetniük. Ez egy 200 ezer eurós projekt esetében, ha a fizetéssel három hónapot késnek, akár 2 500 euró többletráfordítást is jelenthet.
A földművelésügyi minisztérium, amely alá az ügynökség tartozik, védi a rendszer leállítását. Amennyiben nem került volna sor a lecserélésére, Simon Zsolt tárcavezető szerint, a gazdák egy centet sem kaptak volna. „Ennek az eljárásnak köszönhetően a 405 millióból 384 millió euró kifizetésre került." – mondta Simon. Majd megemlítette, hogy a problémák a Columbex céggel kötött kétes szerződés megoldásából adódtak. Az ügynökséget akkoriban a HZDS-ĽS irányította. Az Európai Bizottság később azt kívánta, hogy az ország álljon át új rendszerre.
A kifizetések leállításáról a „Dobré eurofondy" nevű polgári társulás értesítette a sajtót. „A kifizetések leállítása negatív hatással lesz egy sor kérvényezőre. Sőt, már így is késésben vannak a kérvényezett összegek átutalásával, és most ez a várakozási idő még tovább nő." – nyilatkozta a polgári társulás elnöke Juraj Antal.
(Hospodárske noviny, Felvidék.ma)



