
Különleges bűnügyi nyomozók vizsgálják Juraj Poláček elhíresült blogját, melynek egyik írásában a szerző kapcsolatba hozta Ivan Gašparovič szlovák államfőt egy tragikus kimenetelű vadászbalesettel, melynek során az elnök vadásztársát lelőtték. Gašparovič rágalmazással vádolja a bloggert: az elnöki hivatal januárban tett feljelentést az ügyben.




A korábbi évekhez képest némileg nagyobb, de semmiképpen sem nevezhető túlszaporodottnak a medveállomány Szlovákia legmagasabb hegységében a Magas-Tátrában Pavol Majko a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) igazgatója szerint.
Negyven évvel ezelőtt kezdődött meg Szlovákiában Közép-Európa legnagyobb lakókomplexumának, a pozsony-ligetfalui (Petržalka) lakótelepnek az építése.
Szemtől szemben az STV2-n, április 5-én, pénteken 16.05-től ismétlés hétfőn 10.45-től.
Komáromban havonta mintegy 30 ezren veszik igénybe a városi tömegközlekedést. Április 4-étől ezt az eddiginél jóval kulturáltabb módon tehetik, mivel a város két új, korszerű autóbuszt kapott.
Az Átjáró április 4-i adásának stúdióvendége Csáky Pál lesz, de több felvidéki témával is foglalkoznak, így a komáromi Oláh család kitüntetésével és M. Nagy László felvidéki fotográfus kiállításával.
Magyar magazin STV2-n szerdán 16.05-tól ismétlés csütörtökön 10.30-tól. A tartalomból:
Bizonyítottság hiányában jogerősen is felmentette a Fővárosi Ítélőtábla a szlovák Jozef Roháčot a bűnsegédként elkövetett emberölés bűntettének kísérlete alól kedden Budapesten.
Napjainkban már elmondható, hogy közel 6 évvel ezelőtt, mikor megrendezésre került a Kürti Borfesztivál, még kevesen gondolták, hogy a szőlőültetvények, borpincék és persze bennük a bor mennyire vonzó lehet a nagyközönség számára.
Valódi áprilisi időjárás jellemzi Európa éghajlatát, az esőzés, havazás és olvadás miatt Szlovákiában is árvízveszély fenyeget, a talajvíz miatt pincék állnak víz alatt.
A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) másodfokú majd harmadfokú készültséget hirdetett a folyamatos esőzés és hóolvadás miatt Dél-Szlovákia több régiójában. A legrosszabb helyzet a Lévai-, ill. a Nagykürtösi járásban van.