Elbúcsúztak Agócs Valériától...

35387

2012. augusztus 30-án helyezték örök nyugalomra a pozsonyi récsei temetőben a Szlovák Rádió magyar adása, majd később a Pátria Rádió egykori meghatározó egyéniségét Agócs Valériát, aki 66 éves korában súlyos betegség következtében távozott az élők sorából.

Egy archívumból származó hangfelvétellel és D. Kovács József által Papp Sándorral készített beszélgetéssel búcsúztak tőle egykori munkahelyén volt munkatársai a Pátria rádió Hangadó c. műsorában.
Agócs Valéria már a rádiónál dolgozott 1975-ben, amikor Papp Sándor odakerült. Hírszerkesztő volt és 2002. decemberében ment el a rádiótól azért, hogy 2003. január 14-től a Frekvencia Tanács elnöke lehessen. Papp Sándor mindig csodálta Agócs Valériát. Öt gyermek édesanyja volt, ebből sajnos már csak négy van az élők sorában és jelenleg 12 unokája van. A gyerekei a 70-es években születtek egymás után, így Agócs Valériának megvolt a maga teendője, reggelente bölcsődébe, óvodába, iskolába kellett vinni a gyerekeket, állandóan lótott-futott, ő mindig sietett. Ahogy hallhattuk, Papp Sándortól: el is gondolkodott néha azon, hogy ő most jó rádiós, vagy jó anya, melyik területen jobb, de rá kellett döbbennie, hogy ő otthon is és a rádióban is jól teljesített. "Nagyon jó anya volt. Ismerem valamennyi gyerekét, sokat voltunk rádión kívül is együtt, még azután is, hogy elment a rádiótól és más munkahelye lett. Gyakorlatilag halála napjáig rendszeresen találkoztuk" – mondta Papp Sándor.
E szavakkal méltatta a már eltávozott kolléga, jó barát munkásságát:  jó rádiós volt és soha nem mondta azt, hogy valamit nem győz, valamit nem bír, mindig teljesített. Több mint 30 évet dolgozott a rádióban és a 30 év alatt egyetlen egy adást sem késett le. Papp Sándor azt is elárulta, hogy többen Vali maminak szólították őt, mert nemcsak a gyerekeiről gondoskodott, hanem a munkatársakkal is törődött. "Azok közé tartozott, akiknek volt mindig egy-két jó szava hozzánk, segített a munkánkban, nagyon sok mindent elmondott, hogy hogyan kell csinálni" – emlékezett Papp Sándor. Vitathatatlan, hogy a magyar adás, később a Pátria Rádió egyik legnagyobb személyisége volt.
Hogy miben rejlett ez az egyénisége? A tenni akarásban. Ő azok közé a kollégák közé tartozott, akik nem azt keresték, hogy mit hogyan nem lehet megcsinálni, hanem ha volt valakinek egy ötlete, akkor ő azt azonnal tovább fejlesztette, ha pedig neki volt, akkor szinte várta, hogy még tegyünk hozzá, mert a tenni akarás, az nála nem ismert határokat. Imádott a hallgatókkal beszélgetni. Jellegzetes hangjára nagyon sokan emlékeznek, annak ellenére, hogy már 10 évvel ezelőtt elment a szerkesztőségből. Azon kívül, hogy a Frekvencia Tanács elnöke volt, még különböző műsorokat is konferált. Bátran be merte vallani, hogy Palócföldről és cipész családból származott, édesapja cipész volt, de ő sohasem szégyellte a származását. Azzal lopta be magát a hallgatók szívébe, hogy nagyon közvetlen volt. Az a típusú rádiós volt, aki úgy érezte, hogy az éteren keresztül őket a hallgató úgy fogja fel, hogy bemásznak a lakásukba és úgy érzi az, aki hallgatja őket, mint hogyha ott lenne velük.
Hogy mi az, amit Agócs Vali hagyatékként hagyott, mi az, amiből tanulhatnak a fiatal rádiósok, mi az, amiben példát mutatott? Hogy a legfontosabb szempont, a hallgató. Egy rádiósnak a hallgatót kell kiszolgálnia. Papp Sándor elmesélte, hogy amikor ő még csak kezdő volt, és Agócs Vali már rendelkezett némi tapasztalattal, akkor ez volt az első, amit elmondott, mint tapasztaltabb a kezdő kollégájának. Ő tanította meg arra, hogy nem az az érdekes, ami neki tetszik, hanem az, amit a hallgató szeretne hallani. Ő pl. soha nem a főnököknek készített műsort. "Néhány évig a főnöke lehettem. Nem mondom, hogy soha nem voltak nézeteltérések köztünk, de soha nem vesztünk össze. Ha esetleg kapott egy bírálatot azért, mert eltért bizonyos szabályoktól, büszkén vállalta a hallgató érdekében és megtette – ilyen volt Agócs Valéria" - emlékezett Papp Sándor.
Patria rádió nyomán MV, Felvidék.ma