Megszüntették a Ján Slota, az SNS egykori elnöke, Zsolna volt polgármestere ellen korrupciós ügyben indított büntetőeljárást, és a Legfelsőbb Bíróság kedden hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság által kiszabott ítéletet. Slota nem jelent meg az ítélethirdetésen.
„Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs, a büntetőeljárás akkor folytatódik, ha a vádlott a büntetőeljárás megszüntetéséről szóló döntés kihirdetésétől számított három napon belül kijelenti, hogy ragaszkodik a tárgyalásához” – tájékoztatott a Legfelsőbb Bíróság szenátusának elnöke.
„Rastislav Hruška ügyész közölte, hogy a Legfelsőbb Bíróság nem fogadta el a két ügy jogi minősítését, amelyekkel a vádiratban két önálló bűncselekményként foglalkoztak. „A rövid indoklásban az áll, hogy a bíróság nem fogadta el a kenőpénz elfogadása bűncselekményének jogi minősítését, és
kimondta, hogy Ján Slota vádlott esetében nem volt szó közvetett korrupcióról; a Legfelsőbb Bíróság vesztegetésként minősítette a cselekményt.
A bíróság úgy ítélte meg, hogy a kiszabható büntetési tételt figyelembe véve mindkét cselekmény elévült” – mutatott rá az ügyész, és hozzátette, a Legfelsőbb Bíróság a Büntető Törvénykönyv módosítása alapján döntött az elévülésről. Az egyik ügyben a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az már a büntetőeljárás elindításának időpontjában elévült.”
A védelem üdvözölte a Legfelsőbb bíróság döntését. Roman Hriadel ügyvéd úgy véli, ügyfele nem fog ragaszkodni a tárgyaláshoz. Slota hosszú ideje fennálló egészségi problémáival indokolta a távolmaradását.
Ján Slotát azzal vádolták meg, hogy a Zsolnai Kerületi Bíróság egykori bírájánál, Pavol Polkánál megpróbálta elintézni, hogy egy első fokon letöltendő szabadságvesztésre ítélt személy büntetését másodfokon feltételes szabadságvesztésre mérsékeljék. Slota megalapozatlannak nevezte a vádat, szerinte törvénytelenül megszerzett bizonyítékokra épül.
A besztercebányai Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) 2024-ben bűnösnek találta, és két év börtönbüntetésre ítélte Ján Slotát közvetett korrupció miatt,
a büntetése végrehajtását feltételesen négy évre felfüggesztette. Az ítélet kihirdetése után az ügyészség és a védelem is azonnal fellebbezett.
Az előző tárgyaláson, 2023-ban az ŠTS ugyanilyen büntetést szabott ki, de csak a bíróság függetlenségébe való beavatkozás miatt, a korrupciós vádat a bíróság szerint nem sikerült bizonyítani, hiányoztak a megdönthetetlen bizonyítékok.
A Legfelsőbb Bíróság viszont megszüntette az ítéletet, és ismét visszaküldte az ŠTS-nek. 2023 novemberében megállapította, hogy a bíróság nem foglalkozott az összes jelentős körülménnyel, és logikailag megalapozatlan következtetésekre jutott.
TASR/Felvidék.ma







