A Patrióta szövetség szervezésében konferenciával egybekötött megemlékezésre került sor Szepsiben a második világháború vége és a szovjet fogság eseményeiről. 80 év távlatából megrendezésre kerülő rendezvényt Köteles László, a Csemadok alelnöke és dr. Bognár Zalán, a Gulág- és a Gupvikutatók Nemzetközi Társaságának elnöke nyitotta meg.

Köteles László köszöntőjében a tragikus múltról beszélt „megfeledkeztünk ezekről a sorsokról… a visszaemlékezések része, hogy fel kell idézni, emlékezni kell rá és éreztetni a felelősséget, nemcsak a jelenünk, hanem a jövőnk iránt is.” Tiszteletét fejezte ki az itt maradottak felé, aki egyedül maradtak a háború, illetve a fogság ideje alatt.

Bognár Zalán beszédében kiemelte az emlékezés fontosságát.

„Tartsuk meg magunkat, tartsuk meg identitásunkat, hogy tudjunk építkezni történelmünkből, hisz elődeinktől kaptunk kitartást, családszeretet, hazaszeretetet.”

A konferencia első felszólalója dr. Dupka György történész volt Ungvárról. Kárpátalja és Kelet-Szlovákia megszállásának korszakából tartott előadást.

„Az eddig felkutatott levéltári anyagok ismerete egyértelművé teszi, hogy a Vörös Hadsereg által elfoglalt Kárpátalja szovjetizálásának, a magyarok és németek elhurcolásának projektje moszkvai, Sztálin által jóváhagyott forgatókönyv szerint az NKVD főrendezésében és a 4. Ukrán Front cselekvő oltalma alatt valósult meg. Fény derült arra is, kinek milyen szereposztás jutott. A „benesi ígéret” realizálása érdekében egy sor politikai színjátékot kellett lebonyolítani: a kárpátaljai kommunista párt vezető szerepének megszilárdítását, a Karpátalja elcsatolását elősegítő népbizottságok létrehozását, az etnikai tisztogatások elősegítését…, a csehszlovák kormánymegbízotti hivatal kárpátaljai tevékenységének akadályozását, kiszorítását, a Kárpátalja sorsáról folyó szovjet csehszlovák tárgyalások elősegítését…” – mondta az előadó.

Dr. Bognár Zalán történész, egyetemi docens a szovjet fogságba vetett magyarokra vonatkozó szovjet és magyar források, adatbázisok problematikáiról beszélt. Bemutatta a Szovjetunió belügyi népbizottsága hadifogoly és internáltügyi főparancsnoksága kimutatását a háború alatt a vörös hadsereg alakulataitól átvett hadifoglyok létszámáról.

A résztvevők többek között megismerhették azt a kimutatást, amit 1941 és 1945 között szovjet fogságba került magyar hadifoglyokról fellelhető.

Rámutatott az adatok pontatlanságára és a félreérthető rendeletekre.

„Rendelet a hadifoglyokról – Hadifogolynak minősülnek: a SZU-val hadiállapotban lévő államok fegyveres erejéhez tartozó mindazon személyek, akik katonai tevékenység során estek fogságba, továbbá ezen országoknak a SZU területére internált polgári személyei…”

Dr. Cservenka Ferdinánd történész a mai Szlovákia területéről elhurcolt civilek az adatbázisokban történő beazonosításáról tartott prezentációt. Mint elmondta, nagyon sok név, illetve településnév került rosszul az adatbázisokba az eredeti dokumentumok félre olvasása vagy az azon szereplő adatok elírása következtében.

Ismertette a civilek tömeges elhurcolását az egyes parancsok alapján: 4. Ukrán Front Katonai Tanácsának 1944. november 12-én elfogadott 0036. számú szigorúan titkos parancsa – civil férfilakosság elhurcolása „A német és a magyar hadsereg volt katonáit és tisztjeit tartóztassak le, és konvojban, mint az ellenség katonáit, irányítsák őket a hadifogoly-gyűjtőhelyekre. A Kárpát-Ukrajna felszabadított területén élő német és magyar nemzetiségű hadköteles személyeket csapatonként, listák szerint konvojban irányítsák a hadifogoly-gyűjtőhelyekre. Etnikai alapú elhurcolás, etnikai tisztogatás.

2./és 3. Ukrán Front Katonai Tanácsának 1944. december 22-én meghozott 0060. számú szigorúan titkos végrehajtási parancsa – németek (férfiak és nők is) elhurcolása, deportálása szovjetunióbéli kényszermunkára (német nemzetiségűek, német nevűek – sok esetben magyar nemzetiségiek, német nevű, de zsidó származásúak) 17 és 45 éves kor közötti férfiak.

Kállai Karolina tanár Szatmárnémetiből a szatmári svábok elhurcolásáról a Szovjetunióba címmel tartott előadást. Röviden bemutatta a svábok betelepítésének folyamatát. 1712 Gróf Károlyi Sándor munkaerőhiány miatt telepítette be a svábokat, mely 1815-ig tartott többnyire Nagykároly környékére. Vallásos, szorgalmas emberek voltak. A deportálásukat 1944. december 31, a Román Belügyminisztérium 32 137 7-es számú parancsa elrendeli, a német etnikumúakat 1945. januárjában tömegesen vitték el. A forgatókönyv azonos minden településen, embertelen körülmények között szállították el őket. Az előadás folyamán különböző élettörténeteket ismerhettek meg a résztvevők.

Kőrösi Mihály mezőberényi helytörténész a családi kötelékek feldúlásáról és a hazatérés nehézségeiről emlékezett meg.

„A mezőberényi deportáltakról több kimutatás és adat is rendelkezésre áll. Az evangélikus egyháztól származó jegyzéken 519 név szerepel, egy másik jegyzéken már 555 név áll. A 3. jegyzéken 509 nevet látunk. Az OPSKK könyvtárába szállított dokumentumok közül számos olyan került elő, amely közvetlenül a deportálást megelőzően 1944 decemberének végén, 1945 januárjának legelején készülhetett, sajnos általában dátumozás nélküli jegyzékekről, jegyzetekről van szó, melyeken a kézzel írt feljegyzés, kihúzás, különböző jelülés utal arra, hogy készítői még változtattak, módosítottak azok tartalmán” – olvasható a Mit vétettem? című kiadványban.

Dragan Traian főmuzeológus, történész a második világháború végét a plakátokon keresztül mutatta be. „A magyar grafikai plakát 1885 óta létezik. Azóta az életünket kíséri.” Ismertette a propaganda plakátok grafikáját, mondanivalóját. „Különböző információ hordozó eszköz, nagyon informatívak, de megrázóak is egyben.”

A bemutató alatt megtekinthetők voltak a szovjet hadsereg propaganda hirdetményei, ígéretei, melyek templomok kertjében és hirdető oszlopokon kerültek kihelyezésre.

Beszélt a művészekről, plakáttervezőről, kiket a rajzaik miatt többéves börtönbüntetésre is elítéltek.

Pavol Hric a Kommunizmus Áldozatai Múzeum igazgatója a Kassai Szerdia-gyűjtőhely a Gulág lágereibe történt elhurcolások előtt címmel mutatta be azoknak a kelet-szlovákiai személyeknek a sorsát, akiket a Vörös Hadsereg 1945-ös ékezése után az NKVD tisztjei őrizetbe vettek, majd egy ideig a kassai Pribinova utcai börtönben (Szedria) tartottak fogva. Végül pedig vagy a Szovjetunió területén található munkatáborok egyikébe, vagy a Szlovákia területén kívüli gyűjtőtáborok valamelyikébe vitték. Ismertette az őrizetbe vételük, illetve a deportálásuk okait, vagy inkább ürügyeit, melyek többnyire a következők voltak:

„- kémkedés és a fasizmussal való együttműködés hamis vádjai, más személyek, gyakran a kommunista párt helyi tagjai általi hamis feljelentések, gyakran személyes számlák rendezése részeként,

– kollektív bűnösség elvének alkalmazása német és magyar nemzetiségű személyek esetében.

– szolgalat a hadseregben, vagy a Szlovák Köztársaság és a Magyar Királyság csendőrségénél, tanári vagy adminisztrációs hivatások ellátása,

– sőt postai vagy vasúti munkaviszony is, amit a szovjetek a „fasiszta állam szolgálatának” tekintettek.

Végül, de nem utolsó sorban, a tehetősebb parasztok esetében a „lustaság”, a kereskedők esetében pedig a „kizsákmányoló burzsoáziához” való tartozás „klasszikus” kommunista ideológia vádjait is alkalmaztak. Különösen alattomos es kifinomult ürügy volt, a munkaképes személyek hamis behívása állítólagosan rövid, legfeljebb háromnapos, a közvetlen vagy távolabbi környéken végzett javítási munkálatokra, amelyek a háború okozta anyagi károk elhárításával voltak összefüggésben.”

Alica Schreiber, a Fábry ház gondnoka Stószról az 1945-ös év hagyatékát mutatta be egy mánta faluban, személyes élmények, családi elbeszélések és emlékek alapján. A Stószról deportáltak adatait, a kegyetlen körülményeket, megpróbáltatásokat visszaemlékezésekből ismertette.

„A szovjet hadsereg 58 személyt gyűjtött össze a községben és gyalog a kassai börtönbe vezették őket és onnan a Szovjetunióba kényszermunkára… A kitelepítés folyamata szinte minden családot érintett a településen”

– hangzott el.

Pracu Eszter doktorandusz hallgató a Múlt és jövő metszéspontján – a kommunizmus emlékezete a 21. század fiatal generációinak tükrében címmel tartotta meg záró előadását.

A történelmi emlékezetről, a megtapasztalt történelem és az örökölt történelem közötti különbségről beszélt.

Bemutatója során ismertette a fiatalok által végzett felmérését a hatékonyabb történelemoktatásért.

„Ne tabusítsunk, őszintén mondjuk el a történeteket az adott korról. Talán az segítene a legtöbbet, ha a diákok nemcsak évszámokat és eseményeket tanulnának, hanem emberi sorsokon keresztül ismernék meg a történelemet. Fontos, hogy lássák, hogyan élte meg mindezt az egyszer ember – a mindennapi küzdelmeit, félelmeit és reményeit. Interaktív módon tanítsuk – például játékokkal, szerepjátékkal, digitális eszközökkel vagy személyes történeteken keresztól, amelyek kapcsolódnak a jelenhez. Olyan tantervet kialakítani, ahol a 20. század nem marad annyira a végére, hogy szinte esély sincsen átvenni. Illetve jobban odafigyelni és megemlékezni olyan emléknapokról mint november 17, vagy ’56 vagy akár ’68 történéseit, eseményeit. Es nem csak történelem óra keretén belül, de azon kívül is beszélgetni róla. Múzeumok, gyerekek számára érdekesebb dokumentumfilmek, illetve vannak nagyon korhű filmek is. Minél több párhuzamot keresni a jelenünk történéseivel illetve a legélesebb ellentétekre kihegyezni a tanítását az autokratikus rendszereknek…”

A háromnapos megemlékezésen a történelmi emlékezet konferenciáját követően autóbuszos körútra kerül sor a Szepességben, Branyiszkó, Lőcse, Késmárk, Szepesváralja érintésével, majd Kassával, a várossal 1945-ben, annak történelmi múltjával és a jelenével ismerkedhetnek meg a résztvevők.

A rendezvény megvalósításához hozzájárult Szepsi városa, a Budavári Német Nemzetiségi Önkormányzat, a Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társasága és az Alapjogokért Központ.

Máté Gyöngyi/Felvidék.ma